Annyeong! / Hello!
Ez.. nem ér megsértődni, mi, K-fanok már csak így hívjuk egymást! >.< |
Úgy gondoltam, megosztom veletek legújabb mániámat: a rövid animációs filmeket. Tény, hogy nem sok közük lesz Koreához, de gondoltam elmesélem nektek, hogy mennyire varázslatosak. Oké, először is 2 valamit hadd jegyezzek meg:
- elvontak. a szó minden szintjén és értelmében
- ha viszont kicsit elgondolkoztok rajta, talán már mégsem tűnnek annyira hülyeségnek és értelmetlennek, mint azt addig tették.
Azt hiszem a többsége japán lesz. Igen, és is egyike voltam/vagyok a nagy mangás és animés kölyköknek, de valahogy Korea "átvette felettem a hatalmat." Ettől függetlenül még mindig szeretem, és mindig úgy gondolom, hogy az ott élő emberek egyediek, és nem félnek igazán önmaguk lenni, és nem csak lenni, de meg is mutatni a többieknek. Szóval megmutatom a videókat, aztán pedig, hogy miről szólnak, persze nem vagyok lelőni a poént egyiknél sem. Jöjjetek rá magatoktól!
Szóval íme az első kisfilm:
Chiruri
A Chiruri főszereplői egy fiú és egy lány, mindkettő keres valamit, egy olyan világban, ahol a szeretet, a kedvesség már majdnem kihalt. Szerintem kicsit a Japán problémákról és szól, mert minél több ilyet néztem meg, annál jobban a "mindenkiből egyformát csinálunk" jön át.
CHILDREN / GYEREKEK
Nem kedves, és nem barátságos, és már csak a videó képre nézve is undorodunk attól, hogy miről szólhat ez a 4 perc 6 másodperc. Csak úgy, mint a Chiruri, japán, és ez kifejezetten egyetlen nagy problémáról szól.
Fumiko's Confession / Fumiko vallomása
A sok depresszió után Japán megmutatja, hogy vicces is tud lenni. Ez a lány a felhők között jár.. szó szerint.
Akik nem tudnak japánul: Fumiko megkérdezi, hogy a fiúnak lenne-e kedve randizni vele, mire a srác lerázza, mert neki a "baseball a legfontosabb". Majd mikor újra találkoznak, Fimuko megint megkérdezi, mire a válasz ugyan az, és erre kitör belőle, hogy "de én akkor is minden nap sütit fogok készíteni neked".
CGI: "Meet me Far" by Ran Sieradzki
Komoly gondokkal küzdök, mert nem tudom eldönteni, hogy a Chiruri, vagy ez a kis összevarrt lény a kedvencem. Tudjátok, ezen vagy sírtok, vagy lehangolódtok. Gyönyörű, és a könnyek ellenére valahol szív melengető, és megnyugtató.
Már csak egy kis filmem van nektek.
Birthday Boy / Szülinapos Fiú
Mit ér a Korea-Saranghayeo Korea nélkül?
Ez a pici fiú a koreai háború idején foglalja el magát, és mondjuk azt, hogy nincs híján a fantáziának, és a kreativitásnak sem.
Nos, ezek az én kedvenceim. Komolyan mondom, hogy ha valamelyikőtök ismer még ilyet rövidfilmeket, nyugodtam küldjétek el nekem, ígérem megnézem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése